Sport

Mutyigyanúban marad a MOB - maguknak is osztottak jutalmat

Bors

Létrehozva: 2012.10.09.

A Bors nem adja fel: továbbra is küzd azért, hogy nyilvánosságra kerüljön, a sportolók olimpiai felkészülését segítő szakmai stábok tagjai mennyi pénzt vettek fel.

Továbbra is az a helyzet: Kozák Danuta, Gyurta Dani és a többi sportoló hős javadalmazását fillérre pontosan tudjuk, az edzők, vezetők pénzéről óriási a hallgatás. Mi több, azt sem sikerült még megtudni, hogy a pénzek szétosztásáért felelős Magyar Olimpiai Bizottság vezetői mekkora jutalmakat kaptak.

Érdeklődésünkre a MOB-tól azt a választ kaptuk, hogy a vonatkozó kormányrendelet alapján a magyar csapatiroda tizenhét tagja között összesen 74millió forintot osztottak ki, ebből kilencen a MOB alkalmazottai. Kovács Tamásnak, a kardozók volt kapitányának a Facebookon közzétett értesülését, amely szerint Szabó Bence, a MOB egy éve hivatalban lévő sportigazgatója tízmilliót markolt fel (más források szerint „csak” 3- 4milliót), sem az olimpiai bizottság, sem maga az érintett nem volt hajlandó kommentálni.

Molnár Zoltán főtitkár, aki Londonban csapatvezetőként volt jelen, a maga pénzéről sem akart nyilatkozni.

– Büszke vagyok rá, hogy kaptam jutalmat, s nem is titkolnám, de ha én elárulnám, mennyit vettem fel, úgy tűnne, mintha én szembehelyezkednék azzal a kormányrendelettel, ami a titoktartásra kötelez – mondta a sportvezető. Amikor felvetettük neki, hogy a Bors által felkért ügyvéd szerint a jogszabályok nem tennék lehetővé a közpénzek elköltésének titkolását, azt mondta: – Akkor csatázzanak a jogászok, s ha a lapnak lesz igaza, kiadjuk a kért információkat.

A MOB tisztségviselőinek jutalmazásáról állítólag a szervezet elnöksége döntött, Gémesi György alelnök azonban nem tud erről.

– Jogos Kovács Tamás felvetése. A szövetségeknél dolgozó szakemberek jutalmazása szerintem az egyes sportágak magánügye, de a MOB-apparátus jutalmazását nyilvánosságra kellene hozni. Nem véletlen, hogy mindenféle mendemondák keringenek a milliókról, biztos, hogy a következő elnökségi ülésen erre rá is fogok kérdezni – mondta a hajdani kiváló vívó.

Kovács Tamás Facebookon közzétett kiáltványát – lényege ugyanaz, mint a Bors küzdelmének: hozzák nyilvánosságra a pénzeket – lájkolta az olimpiai bajnok Növényi Norbert, a sokszoros Európa-bajnok Tóth Krisztina, az olimpiai döntős futó Zemen János, a remek öttusázó Gyenesei Leila, míg Zsuga Imre, a súlyemelők korábbi kapitánya ugyanitt arra utal: a nagy hallgatás egyenes következménye annak, hogy a MOB elnöke, Borkai Zsolt politikus.

Szerintünk meg épp ezért lenne szükség a nyílt beszédre.   

 

Az olvasók is értetlenkednek

A Bors közvélemény-kutatása szerint az emberek 84%-a érzi úgy: a közpénzekből fizetett jutalmaknak nyilvánosnak kell lenniük. Mi a véleménye arról, hogy titokban tartják az olimpián sikeresen szereplő edzők jutalmait?

* Érthetetlen, hiszen a sportolók jutalmai nyilvánosak 54,8%

* Disznóság, nyilván valami mutyizást takargatnak 29,5%

* Gusztustalan, hogy mások zsebében akarunk turkálni 11,7%

* Érdekelne, de természetesnek tartom a titkolózást 4%

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek