Sport

Vízilabda Magyar Kupa: elődöntőben a Szeged és a Szolnok

MTI

Létrehozva: 2012.09.30.

A Szentes visszalépése nyomán játék nélkül elődöntőbe jutott Debrecen után a Szeged és a Szolnok is biztosította helyét a legjobb négy között a férfi vízilabda Theodora Magyar Kupában.

A címvédő Szeged amely már a szombati meccsen a Komjádi uszodában is nyert, három góllal a mostani visszavágón, hazai medencében KO-értékű győzelmet aratva, 11-3-ra diadalmaskodott a Ferencváros felett - írta az MTI.

Az erőviszonyokat tekintve a negyeddöntő legkiegyensúlyozottabb párjában a feltörekvő Szolnok a negyeddöntő előző napi nyitányán, Egerben nyert egy góllal a tavalyi bajnoki ezüstérmessel szemben, így számára elegendőnek bizonyult a visszavágón született döntetlen is.

Nem volt könnyű dolguk a hazaiaknak, hiszen a meccs elején Mezei Tamás két akciógóljával rögtön elhúztak a vendégek, akik utána 3-2-re, majd 4-3-ra is vezettek. A Szolnok a második negyed végén egyenlített, a harmadik nyolc perc azonban gól nélkül folyt le.

A befejező játékrészből is kevesebb, mint fél perc volt már csak hátra, amikor emberelőnyből az egriek háromszoros olimpiai bajnoka, Biros Péter betalált, viszont a 2008-as ötkarikás aranyérmes szolnoki center, Kis Gábor 12 másodperccel a vége előtt egalizált, minek köszönhetően a Tisza-partiak jutottak tovább az elődöntőbe ebből a párból. 

Eredmények, visszavágók:

A-Híd Szeged VE - FTC Waterpolo Sportszolgáltató Kft. 11-3 (3-0, 3-1, 2-0, 3-2)
Elődöntőbe jutott a Szeged, kettős győzelemmel.

Szolnoki Dózsa-KÖZGÉP - ZF-Eger 5-5 (1-2, 3-2, 0-0, 1-1)
Elődöntős a Szolnok, idegenbeli győzelmének köszönhetően.

Az elődöntőket november 10-én játsszák, a Magyar Kupa döntőjének dátuma november 11.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek