Sport

Leganger sem tudta megbabonázni Görbiczéket

Sz. S.

Létrehozva: 2013.05.05.

Remekelt a győri női kézilabda-együttes, mely háromgólos előnyt szerzett a BL-döntő első összecsapásán, és a szombati veszprémi visszavágót követően végleg magyar földön tarthatja a trófeát.

A norvég kézilabdázó-hölgyek klubjuk története során harmadszor játszottak telt ház előtt, és a 4500 drukker szurkolása el is kelt, hiszen a világ legjobbjai közé tartozó győriek ugyanitt a középdöntők során 24-18-ra nyertek a Larvik ellen.

A múltban hét (!) európai kupafinálét elveszítő magyar bajnok nem rejtette zoknijába a bátorságát. Az első negyedórában Görbicz Anita olyan technikai trükköket mutatott, hogy a hazai játékosok csak kapkodták a fejüket. A félidő felénél semmi sem utalt arra, hogy bármelyik együttes jelentős előnyszerzésben hihetne, 6-6 után a Győr norvég kapusa, Katrin Lunde Haraldsen lélegzetállító bravúrokat mutatott be.

Megjegyzendő persze, hogy a 38 éves hazai hálóőr, Cecilie Leganger a másik oldalon gyakorlatilag lehúzta a rolót. Ennek ellenére az egyénileg jobban képzett vendégek nyugodtan mehettek pihenni, miután a 2011-es BL-győztes Larvik csak 13-12-re vezetett.

A folytatásban aztán a hazaiak előnye villámgyorsan négyre hízott, a norvégok mintha az öltözőben rakétákat kaptak volna a cipőjükbe. Ambros Martín győri tréner igyekezett rendezni a sorokat, ám hét percen keresztül attól tartottunk, a Larvik szétrohanja riválisát. E kellemetlen időszakot végül sikerült megúszni, zsinórban három (!) gólt szereztek Görbiczék, és az eredmény 17-17-nél elég hosszú időre megállapodott. Onnan aztán a gyakori emberhátrányban is sikerült három gól (24-21) különbséggel nyerni, ami ragyogó eredmény.

Valljuk be, a második félidő első hét percében az infarktus kerülgetett bennünket, mert a Győr közel volt az összeomláshoz. Ám azért klassziscsapat, hogy összekapja magát. Megtette, és ha a szombaton 15.15-kor kezdődő veszprémi visszavágón a hasonló üresjáratot elkerüli, históriája nyolcadik európai kupafináléját végre megnyerheti.  

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek