Bár a német válogatott Mesut Özil többször hangsúlyozta, hogy esze ágában sincs hátat fordítani szeretett futballklubjának, a Real Madridnak, mégis enyhén szólva meglepő klubcseréjéről ír a spanyol sajtó.
Az AS című spanyol lap szellőztette meg azt a hírt, amely szerint a spanyol bajnok Real Madrid középpályás kiválósága, Mesut Özil megvásárlására tesz kísérletet a német Bayern München. Erről a török származású labdarúgó ugyan mélyen hallgat, de ibériai információk szerint a bajor klub jövő januárban mégis megvásárolná a támadásszervezésben remek játékost.
Az AS tudomása szerint Özil még nem emésztette meg azt a sértés, hogy José Mourinho, a Real Madrid portugál edzője kétszer is szóvá tette, hogy a játékos már két alkalommal is engedély nélkül belenézett a madridi éjszakába. Ráadásul a középpályás vonal igencsak erős most a madridi együttesnél, hiszen a horvát Luka Modric pontosan ugyanazt a szerepkört képes ellátni, amit Özil. Arról már nem is beszélünk, hogy a korábban formájában alaposan visszaesett brazil Kaká alaposan összekapta magát, így egyetlen irányítói szerepkörért immáron hárman versengenek.
A Bayern München egyelőre nem tudatta, hogy mekkora összeget szánna Özil kivásárlására.